Nagy dologra vállalkozom: újabb beszámolót szeretnék írni, ezúton a negyedik szálláshelyünkről. Igen, NEGYEDIK. Négy hónap alatt. Sebaj, egyre inkább közeledünk eredeti elképzelésünkhöz, miszerint Londonhoz közel, egy kis városba kellene költözni. De miért is történt ez meg, hogy immáron harmadik alkalommal szedtük a sátorfánkat? Az ok egyszerű és örömteli. Mindkettőnknek sikerült munkahelyet változtatni és emiatt ésszerűtlen lett volna a belvárosban maradni és onnan „kiutazni”. Jómagam egy augusztus 22.-i jó kis hétvégi (szombat) műszak után arra az elhatározásra jutottam Krisztiánnal történő konzultációt követően, hogy a room attendant munka bizony nem az, amit én folytatni szeretnék. Így másnap pihenőnapot kérve (call in sick) meg is írtuk a felmondólevelet, amit próbaidős lévén egy hét felmondási idővel másnap, azaz 24.-én hétfőn le is adtam. Na igen ám, de jó munkaerő nem vész el, csak átalakul, még aznap feltette a nagy kérdést a managerem, hogy megoldható-e, hogy ne egy hetet maradjak csak, hanem kettőt. Én igennel válaszoltam, hiszen tisztában voltam vele, hogy egy hét nem sok mindenre elég, viszont azt is hozzátettem rögvest, hogy plusz egy hét oké, de egy hónapot semmiképpen sem szeretnék már itt eltölteni. Tiszteletben tartották, hiszen jogom lett volna nem elvállalni a plusz egy hetet sem, de megtettem, és ezért hálásak is voltak. J (Megjegyzem, nem tudom, otthon hasonló esetben egyáltalán másnap be kellett volna e tennem a lábam….) Naszóval, ez az egyik fontos esemény. Aztán jött az álláskeresési hajsza. Ekkor Krisztián még nagyban járta London utcáit, immárom sajnos egyedül, Zotya „muszáj szabin” volt……. (miután bejelentette, hogy decemberben véglegesen haza szándékozik menni, hirtelen elfogyott neki a munka…..). Aztán jött a svédcsavar, mivel a hotel dolgozói számára vészesen közeledett az utolsó napom, mindenki elkezdett keseregni, hogy ne már, tényleg elmegyek stb…….. és a managerem egyfolytában dicsért, enyhén szólva meg szeretett volna tartani, jelenlétemben úgy fogalmazott, hogy ez szégyen, hogy én elmegyek, jelenlétem hiányában pedig úgy, hogy én vagyok a legjobb. (Na jó, biztos túlzott, de tény, hogy meg volt velem elégedve és mindezt hangoztatni is szerette.) Ez lett a kiindulópontja az elkövetkező néhány nap elképzeléseinek. A magagerem, mint említettem, szándokozott volna megtartani, és erről tudomást is szerzett egy Adam nevű, kicsit komolyabb beosztású középvezető (tehát a managerem felettese). Egyik nap, a konyhai összefutás során ki is használta a közösen eltöltött 2 percet, hogy ő is kifejezze, milyen kár, hogy menni akarok. Mivel nekem nem a hotellel volt bajom, SŐT, az kifejezetten tetszett, jó közeg, kedves és munkáját jól végző emberrel rendkívül hálás személyek, így elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy nem is kellene otthagyni ezt a hotelt. A szerencsénk (mindjárt megmagyarázom, miért a királyi többes) az lett, hogy közben 28.-án a fizetési jegyzékkel együtt megkaptam a szokásos havi hírlevelet nyomtatva, amin bizony voltak vacancy-k (üres álláshelyek). 2 db recepcióssal kezdődött a lista és ami szintén jó hír volt, hogy konyhai asszisztensből is volt 2 db. Huhúúúúúúú, el is játszottam a gondolattal, mi lenne, ha megpróbálnánk mindketten?? Holiday Inn Bexley PK&PK? Hm…. Nem is tűnt rossz ötletnek. Másnap megkérdeztem egy kedves indiai kolléganőmet (Sonal), szerinte van e erre esély, hogy jómagam átballagjak egy másik részlegre a hotelen belül, illetve arra, hogy a férjecském pedig a konyha hőse lehessen, természetesen tapasztalat nélkül. Ő maximálisan bíztatott, sőt majdhogynem rugdosott, hogy menjek azonnal, beszéljek az Adam-mel. Én viszont nem értettem, miért vele, miért nem a mangeremmel. De Sonalnek igaza volt. Ez így volt jó, hallgattam rá. Adam nagyon lelkesnek tűnt, amikor elmondtam neki, hogy ha van rá lehetőség, szeretnék maradni a hotelben, de tutira nem a housekeeping-en és annyit ígért, beszél mind a recepció managerrel, mind a konyhaival, hogy mindkettőnknek legyen lehetősége egy interjúra az érintett személyekkel. Ez volt egy keddi nap. Szerdán szabadnapos voltam, de csörgött a telefonom, hogy a Krisztán másnap be tud e menni interjúra. Válasz: persze, hogy igen. Így is lett, dél tájban így már gratulálhattam neki, mert megkapta az állást, amit e hét hétfőn el is kezdhetett. Juhéééééééé Aztán nekem is jó hírek jöttek, csütörtök reggel a managerem szólt, hogy a recepció manager (Dominika) szeretne velem beszélni, így ha végeztem a szobáimmal, mehetek. Ajha, gondoltam magamban, még meg is szervezik nekem, ráadásul munkaidőn belül. Huh, izgultam nagyon. Dominika nagyon kedves volt, szimpinek talált, úgy váltunk el, hogy másnap még beszélnem kell az Adammel is. (Mondjuk kristály tisztán nem értettem, hogy miért, de ám legyen…..) Másnap Adam bejött az egyik szobába, ahol épp dolgoztam és elmondta, hogy „látod? Kedden beszéltünk arról, hogy szeretnél maradni, és ma péntek van, és már tudod, hogy a férjed a konyhában fog dolgozni, te pedig a recepción”. Hoppááááááááá, ennyi volt, gondoltam magamban, ezek szerint én is megkaptam az állást. Juppppppppppppiiiiiiiii. J
Röviden tömören ez a mi siker sztorink, augusztus 9.én mint szobalány kezdtem, e hónap 17.-én pedig, mint recepciós. És mivel a hotel London 6-os zónájában helyezkedik el, ezért vált ésszerűvé az újabb költözés (párszor elgondolkodtunk már, mennyivel jobb egy csigának…) A lakhatási kérdés is szerencsésen alakult, hiszen kb. 1 hetünk volt, hogy találjunk valamit, de sikerült. J Ma este már birtokba is vettük az újat, a legújabbat. Egy szimpatikus nigériai sráctól béreljük, eddig csendesnek tűnik, nyugodt a ház. Tipikus angol ház első számú szobája, azaz a legelső a bejárat felől.
Apa ma már ennek köszönhetően kb 20 perc buszozás alatt „haza” fog érni a cirka 2 óra busz, metró plusz másik metró helyett. J Apropó, Apa. Nagyon örülök neki, hogy így alakultak a dolgok, mert nagyon tetszik neki az új meló. Már első nap megdícsérték, ami azért valljuk be, nagyon jól tud esni az embernek, csak sajnos nem vagyunk nagyon hozzászokva, hogy dicsérgessenek, főleg nem első nap. (Nem ezt a hozzáállást szoktuk meg eddig a nem angoloktól sem itt, sem sok ezer kilométerrel arrébb ….) További előnyök: inside munka, nem kell ázni, fázni, hosszabbítóból vizet kiönteni, parkolási bírságtól vagy CCTV (londoni security kamera) felvételtől félni, mert rámész egy buszsávra vagy bármi mást csinálsz, amit kb lehet, hogy észre sem vettél, mert Londonban vagy és arra koncentrálsz, hogy bal kézzel válts és rossz oldalon közlekedj……, van WC a fák helyett, pihenőidő, étkezés (jelen esetben Krisztián szavaival élve tutkó csirkés szendvics) és persze nem kell vállalkozsónak lenni, tehát NI stb rendezve. És ha már jó a munkaerő, márpedig mért is ne lenne az, akkor majdnem napi szintű a dicséret. Következésképp no para, kellemes légkör all inclusive. J Úgyhogy most happy van, szeretnénk, ha most már lecsillapodhatnának a dolgok, mind lakás, mind állás ügyben. Jó lenne majd egyszer innen hazamenni. Már ha csak a költözésre gondolunk, Northern line (fekete metró), Jubilee (szürke metró) és 132-es busz oda vissza kb. négy és fél óra, ennyi volt egy kanyar. Ezt 3x tettük meg, mire ideköltöztettük az összes cuccunkat. Úgyhogy szerintem mindenki megértheti, hogy nem vágyunk innen költözködni egyhamar.
